Élet rajz

Életem története...jelen-múlt

3
június
1

Hát eljött ez a nap is,azt nem mondanám,hogy végre,mert nem erre vágytam.
Én aki nagyon szerettem élni,most mi lettem.Aki ismer,annak csak rám kell néznie.Egy összetört,meggyötört ember vagyok.Tele félelmekkel,rettegéssel.Hosszú 40 év van mögöttem.Elértem a határokat. Most itt állok a végső határ elött,ott ahonnan már nem lehet visszatérni.Nem lehet és nincs is már hová visszatérni.Az akiben bíztam  szerettem,már rég nincs mellettem,már semmit nem jelentek neki.Semmit,holott tudom érzem,hogy ott vagyok a szívében,és ott is maradok már örökre,érzi ha gondolok rá érzi,a szívem dobbanását,most fogja az utolsót is.Mikor az a megfáradt szívem az utolsót dobogja,mikor az a lélek ami érte élt,tőle volt szabad,vele volt teljes,elszáll örökre.Vagy mégsem,mindig ott lesz ahova tartozik.....Kincs már más oldalán él,boldog,legalább is ezt mondja.Én érzem,hogy nem így van.Nem akarom bántani,soha nem is akartam,de most magának próbálja megmagyarázni,hogy így van....jól döntött,vagy hogy úgy ahogy elvárták töle.Mindegy is már...Szeretem nem lehet elégszer mondani,leírni.Mikor ezeket a sorokat írom,még azt kockáztattom,hogy esélyt kapjak töle,hogy elköszönhessek,végleg.Tudja mire készülök,talán már meg is tudja érteni.Öszinte voltam hozzá leírtam amit gondolok,ismerem,tudom most azt fogja válaszolni,hogy ne találkozzunk,ha mégis akkor mégsem változott meg van szíve,és benne mi.Én és a kicsik.
Nehéz lesz a holnap.Elköszönni a gyerekektől,úgy hogy ne sejtsenek meg semmit.Elmondani az édesanyuknak mit érzek,tudom soha nem értette meg mi van bennem.És elköszönni mindenkitől.és senkitől.Senkitől hisz senkim nincs. Bocsánat gyermekeim nem rátok gondoltam,ti vagytok a minden!!
Mindannyian:
-Nagylányom
-Nagyfiam
-Kisfiam
-Hercegnőm
-Manó
-és igen te Bíborka,veled hamarosan személyesen....elmondhatod amit gondolsz,fejemre olvashatod azt,hogy miért nem tettem meg mindent érted.értetek,hogy hozhattam volna helyre....sehogy ahhoz kevés voltam.
Mikor ez megjelenik már rég nem leszek gép közelben,sokszor végiggondoltam mit hogyan kellene tennem,mi lesz ott akkor.Erre nincs válasz és már nem is lesz.
Akik ismertek mit veszíthetnek.....semmit.gyerekeim szívében lakom.
Az az ember aki voltam nem lesz többé...álmodozó,szerető,érző,rettegő kis senki.
Aki kapott egy lánytól néhány hónap boldogságot,reményt,majd kést a szívbe,végzetet.Nem hibáztatom,nem hibáztatok senkit,csak magamat.Eszrtam.Mindent.

Hát lepergett....

Legyél boldog egyetlen szerelmem kicsi KINCSEM!

Szeretlek!
Szerettelek Vikim!

 

Ki voltam én, egy örök álmodozó.egy kis porszem,amit ha felkap a szél messzire fujja.Azt tesz vele amit csak akar,mert neki nem számít mi lesz vele.
Ahogy az embereknek sem számított,mi lesz velem...

2
június
2

A mai napról mit írhaznék. Ha röviden akarnám letudni, akkor csak ennyit írnék... Színjáték.

De inkább leirom mi is volt.

Tegnap óta velem vannak a kicsik, máskor ez a boldogság netovábbja szokott lenni. Most, csak arról szól, hogyan titkoljam el mi játszódik le bennem, milyen fájdalmak munkálkodnak ott, a szívem körül. Eddig mindig az volt, hogy kisfiam vasárnap az idegtől futot sokat a mosdóba, most én, hogy ne lássák a könnyeket. Nem tudtam úgy figyelni rájuk ahogy kellett volna, megtettem mindent, mint mindig, de mégis úgy éreztem minden idegesít, feszülté tesz. Nem kiabáltam velük, nem bántottam öket, soha nem tenném. Pont ezért éreztem azt inkább hazavinném őket. Kisfiam könnyei meggyőztek ne tegyem, játszam azt, hogy nincs semmi gond. De van, nagy gond van. Velem. Úgy érzem minden elveszett, minden. Boldogság, család, élet ahogy megálmodtam,szerelem. Lehet sosem voltak az enyémek. Boldog csak én voltam a kapcsolatunkban, mint utólag kiderült. Családom legfeljebb 6hónapig volt. Kinccsel. Élet.... igen álom volt. Felébredni már nem fogok. Ez a leghosszabb álom, örökké fog tartani, nem ébredek fel már.

De vissza a mai naphoz. Reggel bevásárlás kicsikkel az esőben. Mire végeztünk, és mentünk 3 kört a kórház körül, (mert a fiam tudni látni akarta hol van Kincs)elált a zápor. Irány a kávéház, az ahova oly sokat jártunk velük kikapcsolni. Most ez sem volt ilyen sima dolog. Eső nem, de a kérdések záporoztak. Próbáltam hárítani, de nehéz volt. Kicsiket csak ő érdekelte. Miért, hogyan, meddig.... Mit mondhattam volna, hisz nem tudhatja senki, hogy bementem, hát tereltem. Persze ott is jól jött a szemüveg. "Vidám" képek, és irány haza. Ebéd készités, mail olvasás, azok amiket ő irt... Mindet újra és újra...

És a mai napi legnagyobb hazugság... Film casting. Elvittem magammal őket, hogy ne is sejtsenek semmit a közelgő dolgokról. Gyorsan végeztünk, szerencsére jókor mentünk, csak egy srác volt. Megelőztük, nem volt nehéz. Nem érdekeltek a részletek, úgyis csak fedősztori volt. Ők boldogok voltak, apa újra szerepel. Sajnos nem, nekem más szerep jutott. Utána jött a nap "fénypontja". Kimentünk oda ahová oly nagyon vágytak, én meg kerültem, félve a megaláztatástól. Most már mindegy volt. Lovarda. Megannyi jó emlék színhelye. Mint valami gonosztevő, szinte osontunk be. Nem akartam senkivel találkozni,és mégis, csak ott lenni. Hosszú idő után újra ott. Érezni a lovak szagát, meleg bőrüket. Belenézni szép lélekbe látó szemükbe,ami oly sokszor megnyugtatott már. A kettő nagy kedvenc közül csak egy volt a boxban, az aki elvisete a hátán az általam ránehezedő terhet, aki úgy éreztem vigyázott rám mikor felültem rá. Megsimogattam odabújtam jó mélyen beszívtam illatát, hogy belém égjen. Ne a fejembe mert az most már kevés. A lelkembe, ott a helye.Találkozhattam az oly nagyon tisztelt, kedvelt lovasoktatóval, akinek mindent percet köszönök amit lovon tölthettem, hogy elviselte szerencsétlenkedésemet. Tudom Kincs intézte azokat az órákat, neki is köszönöm,. Gyerekek boldogok voltak, végre viszont láthatták kis barátaikat, szerelmüket. Rövid, de tartalmas látogatás volt. Ahogy mentünk, úgy jöttünk is el. Bizva a holnapban, és remélve, hogy holnap el tudok köszönni mindenkitől. Nehéz napok ezek, de így alakult. Nehéz lentről nézni a világot, onnan ahova jutottam. A porból.... ahol mindenki rám taposhat.

Egy éjszaka jön megint. Gondolatokkal kínokkal teli, de már tudom, ott fogok ülni a kicsik ágyánál, és százszor, ezerszer elsuttogom majd nekik mennyire szeretem őket, milyen lehetett volna a világ, ha nem rontom el. Ott leszek az erkélyen is, a holdnak elmondani, milyen az mikor igazán szeret valakit az ember. Igen IGAZÁN.

 

Úgy gondolom, kisfiam érzi a közelgő változást. Eddig is bújt, de ebben a két napban egyfolytában rajtam lóg. Imádom, de mégis... nincs már más.

Jobb igy!

 

SZERETLEK KINCS!

 

V

1
június
3

Túlvagyok egy hosszú éjszakán, egy nehéz nappalon.

Hosszú volt az éjszaka, kavarogtak bennem a gondolatok, tegnap ismét bent lehettem Kincsnél a kórházban. Örültem, hogy vele lehetek, és nagyon nem örültem annak amit láttam. Olyan vékony volt... komolyan mondom, háborus képeken lehet látni ilyen vékony embereket. Olyan volt mint akit éheztetnek, az a gyönyörű nő, most lefogyva, és nem a betegségtől. Fájt a látvány. Az imádott NŐT szenvedni látni. És mégis boldog. Legalábbis ezt mondja.... Elfogadom, nem tehetek mást. Ismét jókat nevettünk, beszélgettünk, még úgyis, hogy a lebukástól kellett félnünk. Nekem nincs mit vesztenem, hisz semmim sincs, de ő. Neki igen van, ott a fia, fiúnk. Az élete. Nekem két hónapja ismét nincs semmim, nincs mit vesztenem. Megjártam a poklot, minden bugyrát, ennél rosszabb már nem lehet, nem lesz. Mindent elbuktam már. Addig maradtam vele, míg tartani tudtam magam, titkolni érzéseimet. Hát nem volt könnyű. Ismét a gyerekekről beszéltünk, és akkor megtörtént amit nem akartam, könnyek gyültek a szememben. Észrevette ő is. Gyorsan elköszöntem, nehogy szobatársa(aki a kolléganője is) észrevegye őket. Szinte rohanva tettem meg az utat a liftig. Ott már "biztonságban" voltam, ott már jöhettek, nem számított. Nem ismer senki, nem tudj@k a történetem, mit számít nekik más baja. Semmit. Ilyenek vagyunk mi, emberek. Közönyösek. Hogy jutottam el a kocsiig nem tudom, azt, hogy haza pláne... Kiesett teljesen. Mielőtt felmásztam a lakásba még jól kizokogtam magam a kocsiban. Ezt a fájdalmat senkinek nem kívánom. Milyen érzés senkinek érezni magad. Milyen az, mikor úgy érzed, ha eltünnél senkinek nem hiányoznál, sőt észre sem vennék. Én ezt érzem. Este összeszedtem magam megirtam amit olvashattatok, nem éreztem erőt magamban, hogy ezt tegnap leírjam. Most sincs, csak gondoltam tartozom ennyivel... A mai nap is hasonlóan indult mint ahogy a tegnapi befejeződött. Befejeződött egyáltalán? Nem... Reggeli kv készitésnél először a kávéfőző fogantyúját törtem le, majd kiforrt a gázra mert otthagytam, indulás dolgozni. Nem tudom, leírjam-e, de mindegy ez is hozzá tartozik a történethez, sirógörcs a lépcsőházban. Összegyűlt minden, nem birom már el ezt a terhet. Levél a kolléganőtől... Na akkor pattant el végleg bennemvaz utolsó szál. Hivtam főnököm, "befejeztem, nem csinálom tovább, felmondok".

Egész délelőtt Kincsen kattogtam, azon mi legyen! Eldőlt.

Mi is? Kiderül hamarosan. Figyeljétek a címet, rá fogtok jönni miért az ami...

Este elhozhattam a kicsiket, itt vannak velem, de sajnos be kell látnom nem megy. Mindig minden héten ezekre a napokra vártam. Most nem megy, nem akarom megbántani őket, próbálok odafigyelni, de.... Most erre sem vagyok képes... Be kell látnom, ennyi volt.

Kincs ott a kórházban, ma ott volt a családja.. Boldog.. Én a gondolataim súlya alatt...

Egy boldog férfiből mi lesz.... Hát én most.

 

Jó éjt mindenkinek!

 

Ha valakinek segitett történetem kicsit is, változtatni magán (tanulva a hibámból), kapcsolatán, már megérte.

Merjetek szeretni, merjetek boldogok lenni!

Lehet nekem nem sikerült, nektek lehet összejön.

 

Szeretlek Kincs!

 

V

Jövök......

31
május
Csütörtök

Miért adtam ezt a címet a mai napnak? Mire végigolvasod rájössz.

Tegnap óta nagyot fordult a világ velem, és nem jó értelemben. Mióta tudom, hogy Kincs kórházban van, nem találom a helyem, mellette akarok lenni. Minden percben ott akarok lenni, még akkor is ha már neki semmit nem jelentek. Mert igy van.

Felfogtam, de elfogadni nem tudom. Sajnálom. Nem akarom leírni újra mit érzek iránta, inkább most mást tudtok meg rólam. Azt már tudjátok, hogy kétszer váltam már el. Igen két házasság ment tönkre, négy gyermek életét nehezitettem meg. (tettem tönkre)

Két nő életét, akit azt hittem akkor, hogy szeretem, igen akkor még azt hittem. Kerestem a boldogságot. Nem akarom megbántani őket, mert akkor ott éreztem valamit. Az első a fiatalkori "szerelem", sajnos én csesztem el... Elkezdtem élni. Az éjszakában dolgoztam, jöttek a szebbnél szebb lányok, jólesett, hogy én is kellhetek ilyen lányoknak... Megtörtént. Elváltunk kulturáltan. Ott maradt a két gyönyörű gyermekem, már bánom azt az időt amit akkor nem velük töltöttem. Késő már? Lehet soha nem az. Szeretem őket, mégis eljöttem jó messzire. Büszke vagyok rájuk. Fiamra aki focizik, jól is csinálja, csak kicsit több önbizalom kellene neki, de ki adna neki ha én nem vagyok ott. A nagylányom, aki nemrég ment férjhez, aki nagypapává tett. Akkor mikor megtudtam, tiltakoztam, nem szerettem volna. Túl fiatalok még gondoltam. Ma már, hogy ott az a csöpnyi lény már nem így gondolom. Fiatalok, de a kicsi mellett felnőnek, felnőttek. Második házasság, a lehetőség, lettem valaki. Folyamatosan fejlődtem fejlődtünk. Elértünk dolgokat, mert támogatott, érezte, tudta mire vagyok képes. Felépitettünk egy életet cégeket. és ment minden a levesbe. Miért, mert hülye voltam, vak, naiv. Ismert tudta ki vagyok, sajnos voltak gondjaink. Mint a legtöbb házasságban. Kevés volt nekem, az amit adott magából. Sajnálom. Mégis ragaszkodtam hozzá. Életünkhöz, gyerekekhez. Pedig akkor már volt más az életében. Megértem boldog akart lenni. Talán az is végre. Habár..... na mindegy, ő dolga. Ott a kisfiam aki nagyon okos értelmes, csak megviselte ami történt... Fél... Sajnos adtam rá újra okot. Örült, hogy újra van családja. Kincs. Elvettem tőle ezt is.

Kicsi Hercegnő, cserfes őszinte, folyamatosan csicsergő kislány. Egyetlen támasza maradt a mindennapokra, a Bátya. Szeretnék velük lenni minden nap, ahogy ők is, de nem lehet. Sajnos. Mikor elköltöztek otthonról tudtam nem maradhatok ott utánnuk kellett jönnöm.

Teljesen idegen helyre, idegen emberek közé. Igaz gyorsan befogadtak, elfogadtak. Lett lakásom, munkám, barátaim. Igaz most sokaknak csalódást okoztam, mert szerelmes lettem, úgy ahogy a filmeken szokás. Odaköltöztem abba környezetben ahol hallottak rólam, igen  csak rosszat. Bezárkoztam, rettegtem, minden nap. Mindentől, mindenkitől.

Azt, hogy volt egy lány már tudjátok. Lopva figyeltem, csodáltam, szerettem. Lehet azt mondjátok olyan nincs, hogy nem ismersz valakit, de szereted. Igen szerettem már akkor is. Az első érintés maga volt a villámcsapás, a legjobb villámcsapás. Túléltem, csak a szívemmel fizettem érte. Azt örökre megtartotta. Ott dobog a kezében. Titkos randik a vár felett  az első forró csók. Az összesimulós táncok a hegyen, a fotózás a reptéren, nevettünk, nevettünk, és szerettünk. Ezt mindenki látta rajtunk, és hitték amit én, ez soha nem ér véget. Kaptam egy új fiút, az ötödik gyereket. Manót! Ami a legrosszabb, én mégis a hatodikra vágytam a legjobban. Bocsánat gyerekek, de az igazi szerelem gyerekre. Biborkára!

Minden gyermekem akartam ész szeretem is őket tiszta szívvel, mégis ebben a kislányban ott lett volna minden Kincs és én. Sajnos már nem lesz. Kicsi angyalka.

Mióta nincsenek egyre jobban sodródom a beláthatatlan felé, egyre mélyebbre kerülök.

Most mikor ott látom a korházi ágyon lefogyva, nagyon lefogyva, megértettem ezt is én tettem. Talán ez volt az utolsó lökés. Tudjátok az utolsó szalmaszál ez volt de már ez is szakad. Húz magába a mély.

Szertem akkor is szeretni fogom....

 

Hát így mondtam csütörtököt mint férj, apa, szerelem.

 

Szeretlek kincs!

 

V

30
május
Szomorú nap

Mai nap is úgy indult, mint a többi...

Mióta nincs itt Kincs, Manó azóta minden napot a pokolba kívánok. Nincs kedvem felkelni, lélegezni, élni. De megteszem. Miért? Jó kérdés. Talán a remény miatt, bizom benne minden nap.... talán ma helyre jön az életem, visszakapom a családom. Talán felébredek, mert ez az egész csak rossz álom volt.

Mai nap is így indult.... lassú nehéz felkelés egy nyugtalan éjszaka után. Már 2 hónapja nem tudok rendesen aludni. Éjfél után alszom el és 4-kor már ébren vagyok.

Próbálom a munkába folytani ezt a nagy keserüséget, nem mondom, hogy mindig megy, de azért legalább abban jó vagyok... (apaként, férjként, szerelemként megbuktam)

Ügyfelek sorban, aztán egy csippanás a telefonon...

Nagylányon írt. Kincs kórházban van! Felfordult velem a világ az autó. Pánik lett úrrá rajtam... faggattam mit tud mi van vele. Azonnal be akartam menni hozzá, úgy éreztem ott a helyem mellette. Nem tudott értelmes választ adni, hisz ő sem tudott semmit. Pánikoltam. Mit csináljak? Hívjam fel, kivel lehet, ki lehet ott mellette, ki vigyázz rá?

Nem mertem, nem akartam gondot okozni neki. (annál sokkal jobban szeretem)

Három óra után jött a jó hír, bemehetek hozzá. Nem mondom, hogy nem örültem neki!

Örültem, és aggódtam, mi lehet vele, hogy érezheti magát, milyen lesz meglátni ott a kórházi ágyon, mit fogok mondani neki?

Azzal nem kezdhetem, hogy mennyire hiányzik, mennyire üres nélküle, nélkülük az életem.

Nem ölelhetem meg,nem.....Nehéz volt, minden lépés óráknak tűnt. Bár nem éreztem magam idegesnek már, furcsa volt. Furcsa mert olyan érzés volt mint ha el sem ment volna.Vágytam rá látni ŐT! Persze nem így!

Végre nem bújkálva, autók mögül, fa mögé bújva láthattam Kincset. Igaz az a pár pillanat mikor rejtőzködve megpillanthatod azt a NŐT akit annyira szeretsz, az is megért mindent.

Nehéz szívvel léptem be a kórteremben, nem tudtam, van-e nála valaki. Ettől jobban féltem mint a találkozástól. Beléptem, és megpillantottam őt, meglepődve, kiszolgáltatottan. Nem sokáig tartott ez az állapot. Megjelent arcán a jólismert mosoly... Az a mosoly mely nekem a boldogságot jelentette minden nap. Az a mosoly, mely után jött az a forró, mindent elfelejtető csók. Most nem. Beszélgettünk, mindenről. Kutyáról, gyerekekről. Róla. Sajnos sokat fogyott. Eddig sem volt 50kg,most meg....

Olyan jó volt, hallani hangját, nevetését, látni azt a gyönyörű nőt.

Sajnos nem volt egyedül a szobában. A mellette lévő hölgynek valami történt az infuziójával, jött a nővérke. Nem birom, sem a kórházat, sem a tűket, igy inkább kimentem míg végeznek. Nem ment gyorsan. Sajnos. Úgy éreztem azt a kevés időmet is ellopják tőlem. Vele, mellette akartam lenni minél többet. Kaptam még pár percet a sorstól mielőtt el kellett jönnöm. Megbeszéltük, hogy holnap viszek be neki csokit. Amilyet kért...Újra jött a "kedves" nővérke, menni kellett. Nehéz szívvel köszöntem el, titkolva mit is érzek. Próbáltam palástolni végig míg ott voltam, igazi érzéseim, gondolataimat. Talán csak egyszer gyült pár könnycsepp a szememben. Szégyeltem. Elötte is magam elött is.

Pedig az utóbbi időben már megszokhattam. Gyakran találkozunk könyecskével. ????

Lift lefelé... Vártam kiírja inkább menjek gyalog. Olyan nehéz volt a szívem.

Hazafelé az egyik legnehezebb feladat az volt hogy eltaláljak az úton egyenesen. Nem igazán láttam a nedves tekintetemtől. Szégyelem, de loptam az ötletet kisfiamtól, napszemüveg mögé bújtam.....

Tudom jó helyen van, vigyáznak rá, meggyógyitják, de akkor is!

Ott ülnék legszívesebben az ágy végében a kis stokin, virrasztva vigyáznék rá.

NEM TEHETEM, IGY INNEN A "TÁVOLBÓL" ÖRZÖM AZ ÁLMÁT, ÚGY MINT RÉGEN, MIKOR ODABUJVA SZUSZOGOTT MELLETTEM.

Sajnálom, tudom már unjátok, de SZERETEM, MINDENNÉL JOBBAN.

 

 

SZERETLEK KINCS!

 

V

29
május
Altató

Ma este szeretném ha ez mellett aludna el Manó.

"Csendben ül.és didereg a éj,
álmosan szuszog a szél.
Halkan súgja sóhaját,és felébred a Hold,szét hinti aranyát.
Csillagpor hull a fákon át,s egy álomtündér lép be a szobák ablakán.
Álmodj mesét,az álmok színes mezején!
Ártatlan tiszta szép világ,a te világod még csak csupa ragyogás.

Aludj el szépen kicsi gyermek,én vigyázok rád,
Te vagy a kettönk szerelme,vár rád majd a világ,
És hogyha elmész majd egyszer,s talán nem látlak már.
Szívemnek melegét vidd el magaddal,halld az imám.

Bármi légy,és bárhová is mész,szívedet add bele míg élsz,
Az légy aki vagy,s ne félj,egy igazi nagy hős az élet tengerén...
A boldogság titka ez,s a vágyaid határa messze fenn az ég!

Bár csak tudnám,mindazt mit megtanultam már,
Hogy óvjalak,és védjelek mindattól,ami fáj,ne bántson a világ"

Szeretlek Kincs!!

V

28
május
...........

Kedves olvasó!

Ezt a blogot azért kezdtem el írni,mert oly sok fájdalom gyült már össze bennem.Úgy gondoltam így könnyebb lesz feldolgozni azt az űrt ami most bennem,körülöttem van.
Tévedtem!!
Sokkal nehezebb.Minden nap újraélem azokat a napokat,órákat,perceket.Minden jót,rosszat,és azt az estét is! Mindent! Belátom ha tévedek,elhibázok valamit.Lehet kevés jó tulajdonságom van,de ez megvan. Hibáztam sokszor már  életem során,tanultam is rendre belölük.Sajnos mindig csak utólag. Mit buktam el ezáltal? Barátot ,céget,családot,szerelmet,CSALÁDOT!Nem szóismétlés.A második az ami Kinccsel,Manóval,Biborkával lehetett volna.Ki az a Biborka? Korábban már emlitettem,hogy szerettünk volna,pontosabban terveztünk közös babát....ő lett volna Biborka. Hát ő marad egyenlőre angyalka...nem születhetett le hozzánk.   :-(
Hibáztam elbuktam,és most nagyot....innen hogy lehet felálni? Ki tudja,még nem sikerült.Mondják engedjem el őket.....nem megy.Úgy gondolom soha már.
"őt látom,fában a füben egy eldobott kőben
egy szívben.egy dalban,
mond miért kell,hogy halljam..
a fában a fűben,egy eldobott kőben,
van mi sosem múlik el.."
Szóval valahol felesleges volt elkezdenem írni,és mégsem.Nézem a képeket,videókat,miközben ezeket a sorokat írom,és újra átélem életem legboldogabb időszakát. Családban ami sosem volt...csak a gyermekeim....rész család...de velük ők is megtapasztalták milyen is az amikor szeretnek. Szerettem (szeretek),én is ,és szerettek ők is.Mind a mai napig.
Csalódást okoztam,a szerelmemnek,a gyermekeimnek.Nekik újra.Még a válást sem heverték ki,és most újra el kellett válni attól akit annyira szerettek.ANYUTÓL (még ha nem is vérszerinti anyutól,de jobban szeretik mint az igazit sajnos,és mégsem.)
Nehéz egy apának megmagyarázni két kicsi törékeny léleknek,hogy mi miért történik.Miért nincsenek velünk azok akiket szeretünk.Ha meghal valaki "könnyebb",mert ott marad egy emlékhely ahol mindig ott lesz...most szerencsére nem történt meg a legrosszabb,de nincs is hely ahol ott lenne mindig.
Bocsánat,de van.A szívünkben,az emlékeinkben.
Apa vagyok,lehet nem a legjobb,de törekszem,hogy az legyek.Legalább arra a kis időre míg ők itt vannak velem. Addig el kell rejtenem a fájdalmat,félelmeimet.Addig minden jó,minden szép.....még akkor is ha csak álca az egész.Mellettük az ember megtanul könnyek nélkül sírni.Nevetni,miközben belül szorít a fájdalom.
Tudja mindenki,akinek van gyermeke,hogy mennyire érzékenyek,mennyire megérzik,ha valami nincs rendben,nehéz átverni a kis proceszoraikat,de meg kell tenni.Boldognak kell lenniük,ez nem az ő terhük. Ne is tegyük rájuk. Tudom,érzem,hogy Kincs is szereti őket...
Legalább annyira,mint én a két nagy gyermekem,akik nincsenek velem,oly kevés időnk volt egymásra.(ezt nagyon sajnálom,ezt is máshogy tenném már),az unokámat akit szinte csak képen láthatok,mert olyan messzire jöttünk.
Hát most "szerencsére" nincsenek itt,folyhat a könnyem ahogy csak akar...
Zokoghatok nem látja,nem halja senki.....
Újabb nap telik el egyedül,és mégsem....

Szeretlek Kincs!

V

27
május
Érzelmek

Most olyan dolgot teszek amit még szerintem kevés férfi mert megtenni.Az érzelmeimről fogok írni.
Kényes téma ez nálunk pasiknál,nem akarunk annyira megnyílni senki elött,hogy megismerjék a gyenge oldalunkat.Miért? Mert akkor sebezhetővé válunk,mi a "teremtés koronái".Pedig mi is csak emberek vagyunk.Érző,vérző lények.Igen minket is meg lehet sebezni,igen mi is tudunk sírni ha kell,szenvedni valakiért,vagy akár meghallni is.Meghalni,ha nem is úgy valójában de a lelkünk igen meg tud hallni.Nekünk is fáj ha elhagynak,mi is össze tudunk törni,és ez nem szégyen.Ez a világ várja el tőlünk,hogy ne mutassuk ki az érzéseinket,mi kemények vagyunk,minket nem lehet bántani,megbántani,megtörni.DEHOGYNEM.Ha most ezt pasik is olvassák nézzenek magukba....szereted azt aki ott van melletted? Mit tennél meg érte?Mi lenne veled nélküle?
Talán most sikerült kicsit elgondolkozni.Ne féljünk kimutatni mit is érzünk valójában,attól nem leszünk kevesebbek,SŐT!Nőknek is fontos,hogy tudják ki van mellettük.Lehettek jólfésült kigyúrt alfahímek.Az a nő akinek ez kell az csak kirakatba keres valakit,sekélyes,csak a látszak érdekli,az EGO!És fordítva is igaz.Ha csak azért vagyunk egy nővel mert jól mutat mellettünk,akkor az a kapcsolat mit ér...Ne féljünk már szeretni,igen szerelemmel! Én megtettem,és nem bántam meg,SŐT!Mondhatja most mindenki,haha hisz vége lett.Igen?? Soha nem lesz vége,mert mindig minden percben ott van velem.Őt nem lehet már kitörölni,bevésődött a szívembe,a lelkembe,és az AGYAMBA.Ott van minden gondolatban,minden lélegzetben,minden álmomban.Én is egy 186 cm magas 90kg pasi vagyok (igaz fogyóban)de attól még,hogy nagy vagyok még belül gyerek.Gyerek aki mer álmodni,mer szeretni,ragaszkodni,és sírni mint akinek elvették a kedvenc játékát.Hát nekem nem játék volt,maga volt az élet,az ÉLETEM.ÉLETÜNK.
Erősnek titokzatosnak mutattam magam,ahogy Ő mondta "falat húztam magam köré,és nem engedek be senkit".Ez volt az egyik hiba,a másik,hogy lerombolta belátott mögé,és attól megilyedt.Romok maradtak utána. Mindenhol,vérző,soha be nem forradó sebek. Fájó gondolatok,a mit tehetnék érzés...Gondolatok lopott percek mikor titkon meglesed őt mert már nem megy tovább. Keresem a helyem a világban a városban,a lakásban.Nehéz mert minden sivár lett nélküle,nélkülük.A másik....Úgy fogadjuk el a másikat ahogy van,hibáival,gondolataival,vágyaival,gyermekével...Soha nem gondoltam volna,hogy így meg tudok szeretni egy kis figurát aki nem az én vérem.Hát belátom TÉVEDTEM. Igen megszerettem,fontos lett,fontos,hogy embert neveljek belöle.(ezt elrontottam). Elfogadtam,hogy neki is vannak vágyai,igaz még csak pár éves kisfiú,de fontos volt,hogy én is gondoljak rá....mit szeretne,PL:nekem jusson eszembe,hogy vegyek neki fánkot...  :-)  ha csak annyira fontos tud lenni ,hogy apróságok is számitsanak,mint mondjuk egy hajmosás,már megérte akkor már tudod,nem elfogadtad,Ő a te részed lett.
Kedves férfitársaim,merjetek emberek lenni.Tanuljunk egymás hibáiból.
Ne kövessünk el ilyen hülye hibákat ,csak azért mert a világ azt várja el tőlünk,hogy keménynek látszódjunk.Merjetek sírni ha kell,ha úgy érzitek.
Az fontosabb,Ő mit gondol!!!

Lehet nem mindenki gondolja így,de lehet,sőt biztos,nem is szeretett még igazán.
Igazán úgy teljes szívével!

Szeretlek Kincs!

V

27
május
Ballagás

Kis nagyfiamnak eljött ez a nagy nap,az első fontosabb lépés a kicsi életében.
Elhagyja a biztonságot jelentő ovit és belép a nagybetüs ISKOLÁBA.
Már pár napja lehetett hallani hangján a benne rejlő izgalmat,"félelmet".
Izgult mert annyi ember elött kell szerepelnie,és félt hogy apa nem lesz ott.
Megígértem neki,hogy mindenképp elmegyek.Ott leszek mellette "fogom" majd a kezét.
Nehéz szívvel indultam el abba a faluba ahová annyi emlék fűz.Gyerekek,emberek,Kincs.
Egész úton a szívem olyan hevesen vert,észre sem vettem,hogy ezt a nem kis távot megint rekord iső alatt tettem meg.Nem számítozttam semmi jóra.Már a belépő sem sikerült túl jól.Az első ember akivel találkoztam exem édesanyja volt.Arcán tükröződött az irántam táplált gyülölet.Szinte beleláttam a gondolataiba..."mit keres ez itt?"Igyekeztem úgy megállni,hogy a legkevésbé sem legyek "utjában" senkinek.Nem igazán kedvelnek a történtek miatt.Anyósómék,Kincs ismerősei miatt.De nem számított,ez a kisfiam nagy napja,és én ott vagyok.Kihúzott derékkal,"bátran".Nem telt el pár perc,megjelent Hercegnőn (kislányom).Arcán a mindig nagy mosollyal,ugrott a nyakamba.Nem is ment már vissza anyához,ott maradt velem,nyakamba kapaszkodva,végig csicseregte az ünnepélyt.Elmondtam neki,hogy elhoztam szülinapi ajándékát,nem szerettem volna tovább várni.Kiváncsi tekintettel kérdezte:"Mi az apa? Igazi póni? Nem kicsim sajnos nem az.Kincs? Sajnos nem" Hiányzik neki is nagyon,akárcsak nekem,nagyon hiányzik!
Elkezdődött a műsor.Kisfiam tekintete végigpásztázta a tömeget,ismerőst keresve.
Megtalált.Hatalmas mosollyal nyugtázta,hogy ott vagyok.Folyamatosan engem,minket nézett,mosolygott.Látszott rajta,hogy megnyugtatta a tudat...itt van!
Nagyon ügyes volt,szavalt,énekelt....és ami a legfőbb mosolygott.
Műsor után a csoportszobában volt egy kis nasi nekik.Bementünk hercegnővel,Kisfiam ugrott fel a helyéről,bár nem volt szabad...mutatta tarisznyáját,fényképét a csoportról.
Megbeszéltük,hogy kint megvárom a kocsinál hercegnővel.Nem akartam gondot a "családdal".Kint a kocsinál megkapta azt a kis ajándékot szülinapra,szerény de annál fontosabb ajándékot.Erre vágyott már egy ideje(nem póni,sajnos nem Kincs) kislányos lego.Dédi mint mindig most is kedves volt,Ő az egyetlen aki elfogadta talán,hogy én is egy érző lény vagyok.Beszélgettünk kicsit majd elment haza.Kb 5 perc telt el....Dédi újra ott volt :-) hozott nekem fényképeket amiket előhivatott.Szeretem őt.Sajnos nekem már nincs élő nagyim,Ő helyettük is az.
Kisfiam anyukájával érkezett.Kaptunk fél órát,hogy együtt lehessünk kicsit.Irány a játszótér! Hinta mindkét gyerekkel,libikóka...és az a fél óra úgy elszált.......
Mehettek haza,én is....."haza".van nekem otthonom?
OTTHON OTT VAN AHOL HAZAVÁRNAK!

Hát így telt el ez a délelött velük!

Szeretlek Kincs!
V

24
május
Emlékek

Mennyire fontosak az emlékek egy ember életében?

Minden ember életében ott vannak,ki kevesebb ki több érzelemmel éli meg ezeket az élményeket.Hát én sajnos nagyon nagy érzelmeket viszek ezekbe a dolgokba.
Főkeg az utóbbi időben,Mikor megtalálod az IGAZIT teljesen kifordulsz magadból.Természetesen jó értelemben.Onnantól minden megélt óra,perc ,minden közös fénykép fontos része lesz a mindennapoknak.Akkor csak a jó emlékeinkre koncentrálunk,majd mikor eljön a VÉG,felszínre törnek a negativ "emlékek".Miért?
Mert bántani akarjuk azt aki oly nagyon fontos számunkra,ha nem másért hát azért hogy érezze milyen fontos is....bántjuk egymást de közben bent zokogunk,mert a szeretet nagyobb mint az a pillanatnyi düh.
Folyton azt haljuk,hogy a megbocsájtás mindennél fontosabb.Igen így van,törekedni kell,hogy ne feküdjünk le haraggal.Nekem ez nagyon fontos.Minden nap "imádkozom" a megbocsájtásért.Úgy gondolom el is jut hozzá,érzi,hallja a belső hangokat,mert ott vagyok a szívében.Minden nap az emlékeimbe menekülök a fájdalom elöl.Lehet ez rosszabb,felszakítani azokat aza érzéseket iránta,de nem tudom elengedni,nem akarom.Ö a minden.MINDEN.Egy karkötő ami nálam maradt folyton ott a csuklómon,egész nap velem van Kincs egy kicsi darabja.Nem veszem le soha,látja a mindennapokat,hallja mikor zokogok,sajnos azt nem mikor nevetek.NEM NEVETEK AZÓTA MIÓTA ELMENTEK!
Minden nap megnézem azokat a képeinket amiken olyan boldogok voltunk,igen ő is,látszik a szemén mozdulatain.Érzem csókjai izét,ölelését,hallom sóhajait....
Bárhová megyek a városban mindenhol ott egy közös emlék, a tér a koncertekkel,a domb a táncainkkal,a lovarda a közös "munkával" lovaglással,gyerekek mosolyával,azok a körök miket hazafelé megtetünk,mind -mind egy fontos emlék.
Mindenhol ott vannak,belém hasítanak.

"Egyedül járom a várost
Fáradt a mozdulatom
Hidegen néz rám sok ember
Mert nem érzik átt
a hangulatom"

Szeretlek KINCS!

V